Gyermekfogászat

Tapasztalt, kedves, türelmes szakorvossal, barátságos környezetben várjuk a legkisebbeket is.

Praxisunk során nagyon sok olyan felnőtt pácienssel találkozunk, akiknél a fogorvosi kezelésekkel szemben egy rossz gyermekkori élmény miatt alakult ki félelem. Emellett tudjuk azt is, hogy szülőként – az ilyen felnőttkori félelmek mellett, de akár azok nélkül is – bonyolult lehet kiválasztani azt az időpontot, a szakorvost és azt a rendelőt, ahova gyermekünket elkísérjük első fogorvosi vizsgálatára.

A Bobdent fogorvosi rendelőben olyan elkötelezett fogorvosok dolgoznak, akik a fentiekkel tisztában vannak, emellett a csapat nagy része ugyanilyen szülőkből áll. Nálunk a pácienseink felé irányuló empátia ezért a gyermekfogászati kezelések során is messzemenően biztosított. Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy tapasztalt, kedves, türelmes szakorvossal, barátságos környezetben várjuk a legkisebbeket is.

Türelmes orvosok a gyerekfogászatban

A gyermek első fogorvosi vizsgálata

Mi történik az első találkozás alkalmával?

Az első találkozás a fogorvossal meghatározó élmény. Fontos, hogy a szülők tudatosan készüljenek erre a találkozóra. A legfontosabb szabály talán az, hogy ne akkor vigyük először gyermekünket fogorvoshoz, amikor már baj van, és valamilyen beavatkozásra szorul. Az ideális időpont az első találkozóra a gyermek 3 éves kora környékén van, ugyanis ekkor már az összes tejfog kibújt. Összeköthetjük a saját hat havi kontrollvizsgáltunkkal az ő időpontját, így is kialakítva benne egy természetes közeledést a fogorvosi rendelővel kapcsolatban: ha anyu és apu is rendszeresen eljön, hogy megnézzék a fogait, nem lehet olyan rossz hely.

Ilyen alkalmakkor ő is megismerkedhet a Bobdentben a fogorvosával, a fogászati rendelővel, a liftes székkel, az asszisztenssel. Azon kívül, hogy belenéznek a szájába és megdicsérik, semmi más nem fog történni – nem éri lelki trauma. Ha nem érték negatív élmények, a következő alkalommal – még akkor is, ha esetleg fáj a foga – félelem nélkül fog ellátogatni a fogászatra.

Fogmosás gyermekkorban

Mikor és hogyan kezdhetjük el a gyermek helyes fogmosását?

Az első tejfogak megjelenésével elkezdhetjük a fogmosást. Mutassuk meg gyermekünknek a fogkefét, és annak helyes használatát, a körkörös mozdulatokat. Ahogy időnk engedi, a kezdeti időszakban a fogmosás legyen közös program, a kicsi lássa, a szülő hogyan mos fogat. A gyerekek mindig a szüleiket utánozzák, követik a szülői mintákat… ezt teszik a szájápolás terén is.

A helyes fogmosási technika elsajátítása nem könnyű feladat, ahogy fejlődik a kézügyesség, úgy lesz egyre hatékonyabb a fogmosás is. Fogkrémet nem kell feltétlenül a kezdetektől használni, ha már 6-8 fog kibújt, akkor tegyünk a fogkefére egy icipici gyermekfogkrémet. 2-3 éves korban nagy valószínűséggel a fogkrémet le fogja nyelni és ízlik is neki, ne aggódjon, semmi baja nem történhet. Az idő múlásával törekedjünk arra, hogy gyermekünk megtanulja, hogy a fogkrémet ki kell köpni és a szájat többször ki kell öblíteni.

Gyermekfogászat fogmosás

Gyermeke fogszabályozása érdekli?

Fogaszbályozás oldalunkon tovább tájékozódhat:

Lépjen velünk kapcsolatba és visszahívjuk Önt!

Tejfogak szuvasodása

Hogyan előzhetem meg gyermekem tejfogainak szuvasodását?

A gyermekfogászatban a legtöbb problémát a tejfogak szuvasodása okozza. A tejfogak szuvasodása sokkal gyorsabban alakul ki és lefolyása is jóval gyorsabb, mint a maradó fogak esetében, a felnőttkorban. Ha nem fordítunk kellő figyelmet gyermekünk szájhigiéniájára, az ép tejfogak rövid idő alatt szinte teljesen elpusztulhatnak és pici fekete csonk maradhat csak belőlük. Ez a gyors folyamat jellemző az elől található tejfogakra is, a szuvasodás gyorsan terjed és egyik fogról a másikra vándorol.

Ha gyermekem tejfogai szuvasak, később kialakuló, maradó fogai is könnyebben szuvasodhatnak majd?

Tapasztalatok és vizsgálatok azt mutatják, hogy van összefüggés a tejfogak szuvasodása és a maradó fogak szuvasodása között, ez azonban nem szükségszerű. A helyes megelőzéssel – rendszeres fogmosással és egészséges táplálkozással – a szuvas tejfogazatot ép maradó fogazat váltja fel.

Mi a tejfogak szuvasodásának legfőbb okozója?

A leggyakoribb oka a fogszuvasodásnak a magas cukortartalmú ételek, édes italok fogyasztása, és a nem megfelelő szájhigiéné együttese. Az édesség ugyanis nem csak a gyerekek, hanem a szájban, már a tejfogakon is jelen lévő baktériumok kedvence is, amit a bacik savas úton bontanak le, az így keletkező savas közeg pedig tönkreteszi a tejfogakat. Bármilyen nehéznek is bizonyul ez a feladat, mint szülőnek, minimálisra kell csökkentenie ezeket az élelmiszereket gyermeke étkezésében. A szuvas tejfogak kezelésében sokszor a kezelés elviselése az igazi kihívás (gyermeknek, szülőnek egyaránt), ezért szülőként igyekezzünk megelőzni gyermekünk fogszuvasodását gyermekünk helyes táplálkozásával és a rendszeres, helyes fogmosási technika elsajátításával. A Bobdentben e téren is nagyon szívesen segítünk, és elmondjuk, megmutatjuk a helyes szokásokat, fogmosási technikákat.

Lesz türelmük a gyermekemhez?

Fogorvosaink mérhetetlen türelemmel és szakértelemmel fordulnak gyermeke felé. A Bobdentben fontosnak tartjuk, hogy a kicsiknek is olyan részletességgel kell elmesélni egy beavatkozás menetét, hogy ők is megértsék. Így alakítjuk ki a bizalmi kapcsolatot a gyerekekben, ez pedig megkönnyíti a mi munkánkat is, a gyermek fogorvoshoz való hozzáállását is hosszú távon javítja, és egészséges fogakat varázsol a kicsik mosolya mögé!

Fontos tudni, hogy a gyermekfogászati kezelések több időt vehetnek igénybe, mint a felnőtt kezelések és vizsgálatok. Ez abból is adódik, hogy a gyermekek bizalmát sok esetben több időt vesz igénybe elnyerni, mint a felnőttekét. Fontos, hogy a gyermek mindig pozitív élménnyel távozzon a rendelőből, hogy a későbbiekben szorongás, félelmek nélkül térhessen vissza a fogorvosi székbe. Számos esetben a kezelés első alkalommal nem is valósítható meg a gyermek együttműködésének hiányában. Ilyenkor szükség van “beszoktatásra”, ami esetenként akár több alkalom is lehet. A gyermek bizalmát elnyerni nem könnyű, de onnantól együttműködő kis páciens lesz, és a kezelés is könnyen megvalósíthatóvá válik.

A fentiekből adódik, hogy a gyermekek sikeres kezelése legtöbbször időigényesebb a felnőttekénél, a fogorvos és asszisztense részéről akár többszöri, nagyobb időráfordítást, mentális kihívást, koncentrációt és odafigyelést igényel.

A gyermekfogászat és a preventív fogászat a fogorvosi hivatás és fogorvosi diszciplina szerves és elválaszthatatlan része a fogászat egyéb ágaival megegyezően. A Bobdentben a gyermekek fogászati ellátása kapcsán ugyanolyan maximális szakmai és emberi hozzáállást tanúsítunk, mint a fogászat bármely egyéb területén.

A Bobdent gyermekfogászati árait a fentiekben leírtakkal összhangban határoztuk meg, és reálisan tükrözik a gyermekfogászati kezelésekkor felmerülő, a rendelőt terhelő időarányos költségeket.

Jelentkezzen konzultációra

Gyermekfogászat konzultáció

Jelentkezzen fogászati konzultációra az Ön vagy gyermeke számára. Fontos, hogy a gyermek mindig pozitív élménnyel távozzon a rendelőből, hogy a későbbiekben szorongás, félelmek nélkül térhessen vissza a fogorvosi székbe. 

Mi a Bobdentnél azt javasoljuk, hogy fél évente érdemes megjelenni egy általános fogászati állapotfelmérésen, így a tünet nélküli fogászati teendők hamar kiszűrhetők, a nagyobb problémák megelőzhetők. Ezen alkalmakkor kérjen időpontot gyermeke számára is, így is kialakítva benne egy természetes közeledést a fogorvosi rendelővel kapcsolatban.

Kérjen időpontot az alábbi jelentkezési lap kitöltésével és elküldésével. Kollegáink keresni fogják a megadott elérhetőségen időpont egyeztetés céljából. 

Sűrgős esetben kérjük hívja a +36 1 400 1167-es számot!